- nem is a gerincsérülés jelentették számára ezt a széttört struktúrát, hanem az, hogy Zsenyának a személyisége szenvedett károsodást. 

- elszörnyedt azon a pusztuláson, amit odabent észlelt: mind az ezer szabad vegyérték, amivel Zsenya a külvilág felé fordult lehullott, mint a vörösfenyő tűlevelei, kifogyhatatlan elektromos kisugárzása megszűnt, és mielőtt még Zsenya  kimondhatta volt, Kirill már tudta, hogy egyetlen kívánsága van csak, hogy meghaljon, és mivel Zsenya  képes volt bármit elérni, amit csak kigondolt, keresni fogja a módját, hogyan végezhetne magával...erre az életre Zsenyának nem volt szüksége.

És a lényeges ebben nem a fájdalom volt, amit injekciókkal és cseppekkel enyhíteni igyekeztek, és nem is a gipszágy, ami összeszorította most már megvetett testét, nem is a katéterek és beöntések, önmagában tulajdonképpen egyik sem,,, Nem élet volt ez, hanem annak rosszindulatú karikatúrája, görbe tükör, amiben minden, ami korábban jó, egyszerű, természetes és normális volt, csúf torzképpé változott.  Az étel, ami az élet számára fontos és kellemes dolog volt, most az áhított halál megakadályozója lett, az emberekkel való érintkezés, amelyben Zsenya mindig mohó és bőkezű volt, most elvesztette minden ízét, mert adni már senkinek semmit sem tudott, az elfogadást pedig nem tartotta lehetségesnek - és Zsenya inkább elfordította az arcát és behunyta a szemét, amikor a kórterembe látogatói érkeztek....Ne. Kérlek benenteket, ne.